Táncoslábúak a Tündérek Országában

Egy csodaszép nyári héten Liliom Kisasszony épp a táncoslábú barátaival, a Tündérek Országában járt, abban a faluban, ahol az emberek rátalálhatnak Magukra.

A hét egyik kellemesen meleg napján útnak indultak MagOm faluból Firtos Tündér hegyére.

Kavicsos út vezetett a hegy felé; lassan sétáltak, meg-meg álltak, bevárták egymást, beszélgettek közben. Liliom Kisasszony most csendesebb volt; mellette lépkedett Lilium Hölgy. Nem szóltak egymáshoz, csak egy-két szót - inkább belülről figyelték egymást és e belső figyelem által kommunikáltak.

Mikor elérkeztek a hegy lábához, elindultak a finom füves úton. A táncoslábúak Férfi vezetője - Etele - egy forrást kezdett el keresni - Ő már többször járt e tájon, és tudta mi merre található - de ezúttal nem járt sikerrel, így megkérdezték a helyi esztenán munkálkodó embereket, akik kedvesen, örömmel adtak útbaigazítást a csapatnak.

Az erdőbe vezetett útjuk, ami imitt-amott eléggé csúszós, saras volt, így nagyon figyeltek, hogy hova lépnek. Ágakon, bogakon átmászva egyszer csak szemük előtt termett a forrás. Tiszta, hideg víz folyt ottan. Egyesével megtöltötték kulacsukat, Liliom Kisasszony pedig - mivel már tudta, hogy is van a hagyomány - a hosszú hajából ajándékozott pár szálat a forrásnak, és megköszönte a tápláló vizet.

Miután ittak, visszamentek a hegy lábához, és onnan egy ösvényen indultak fölfelé a hegyen. Mentek, mentek, mendegéltek, míg egy öreg, nagy fához értek. Annál a fánál leültek, és Magukba figyeltek. A táncoslábúak Női vezetője - Fényhozó Nő - mesélte, hogy ez a fa, van akinek megszólal, Ő is beszélgetett már vele.

Liliom Kisasszony is leült a fához, és figyelt Magába. Épp sok dolog motoszkált fejében, így kicsit több időbe telt jelen lennie.

A kis pihenőt követően tovább álltak, és mentek, mentek, mendegéltek, míg a hegy erdejének Kapujához értek, mely kapu két oldalát ŐrFák őriznek. Itt Fényadó Nőtől megtudták, hogy ezen a kapun csak azok léphetnek át, akik elég alázattal, tiszta szándékkal lépnek be az erdő sűrűjébe. Abban az esetben, ha valakinek még van mit tanulnia az alázatról, arra a fák ágai ráborulnak és nem engedik tovább.

Egyesével engedte be a táncoslábú barátokat Fényadó Nő a kapun, Etele Férfi pedig a túloldalon fogadta az átkelőket. Liliom Kisasszony bízott benne, hogy átléphet az erdőbe. Felülvizsgálta magát és belső szándékait, s érezte, hogy minden rendben lesz, tovább mehet. Belül kérte az erdő őreit, hogy had' mehessen át, és megígérte, hogy vigyázni fog a természetre. Mikor rá került a sor izgatott lett, és apró léptekkel, mosollyal az arcán lépett be az erdőbe. A bal oldali őr egyik kis faága megmozdult, integetett Liliomnak. Örömmel telt szíve a Kisasszonynak, és könnyes lett a szeme. Megköszönte, hogy beléphetett az erdőbe.

Mikor minden táncoslábút átengedtek, tovább sétáltak a járáson. Gyönyörű zöld, magas, érdekes alakú fák tornyosultak az út mentén. A napfény itt-ott besütött a lombok között, a szellő pedig lágyan mozgatta a fák ágait. Hullámzott az út, hol felfelé, hol lefelé vezetett, aztán egyszeriben egy magas emelkedőhöz értek, ami végén a nap besütött a fák között.

Liliom Kisasszony nagy lendületet vett, és néhol a fák gyökereibe kapaszkodva felmászott a lejtős útszakaszon, minek tetején egy rét tárult elé. Megvárta a többieket is, és együtt kiléptek a rétre, ahol kis bokrok, virágok, alacsonyabb fák díszítették a teret és pillangók, méhecskék repkedtek szerte. Liliom Kisasszony egy-két barátnőjének mondta:

- Ez olyan, mint a Tündérek kertje.

Erre Fényhozó Nő - mint a kirándulás vezetője - bemutatta e tájat:

- Ezt a rétet a Tündérek kertjének nevezik.

Liliom és a barátnői nagyot mosolyogtak, hogy milyen pontos megérzése volt a Kisasszonynak.

Igen. Liliom Kisasszony érezte a Tündérek jelenlétét, tudta, hogy nem csak a táncoslábú társai vannak ott. Otthon érezte magát a hegy tetején. S mikor a réten végigmentek és kitárult előttük a kilátás: a távolban emelkedő hegyek, dombok; szerelemmel telt szíve.

Szeretett volna a réten maradni, csendben, hallgatni, de most közös útjuk volt a társaival, és igyekezett türelemmel, elfogadással hallani a természet hangjai mellett, néhány táncoslábú barátja beszélgetését, ami picit ebben a helyzetben zajnak hatott.

Így mentek tovább és tovább, míg újból az erdő egy ösvényén haladtak az útjukon. Innen lefelé ballagtak a hegytetőről.

Etele Férfi és Fényhozó Nő a hegy kis sütögetős, piknikezésre kialakított helyéhez vezette a csapatot, ahol megpihenhettek. Akik kíváncsiak voltak, azoknak Etele Férfi megmutatott egy helyet, ahol egy ember élt éveken keresztül, egyedül. Egymaga épített fából egy pici barlang szerű vityillót, amiben védve volt az esőtől. Liliom Kisasszony is megtekintette. Bár Mária és Jézus képei díszítették a falat, de lehetett érezni, hogy sok dolgon végig mehetett míg remeteként élt, elszigetelődve az emberektől.

Miután feltérképezték az erdő eme apró szegletét, visszamentek a társaikhoz, és együtt, az egész táncoslábú csapat visszabaktatott a hegy lábához, ahol vendéglátóik finomabbnál finomabb falatokkal várták vacsora gyanánt a csipet-csapatot, akik jóízűen, hálával teli szívvel be is lakmározták a finomságokat, hisz' nagy utat tettek meg aznap, így megéheztek az út során.

A vacsora és egy kis pihenő után visszasétáltak MagOm faluba, a naplementét csodálva, örömmel tekintve a Világra és egymásra e szép, együtt töltött napot követően.

Liliom Kisasszony tudta, ezt a napot is szívében fogja őrizni, és nehezebb napokon ebből meríthet erőt, derülhet mosolyra egy-egy nehezebbnek tűnő pillanatban.